Rakott karfiol

Könnyű, gyors étel, még a diéta illúzióját is megteremti.

Hozzávalók:
1 fej karfiol
25 dkg darált hús
1 tasak Uncle Ben’s előfőzött barna rizs (125 g)
1 nagy tejföl
1 citrom
4 tojás
fűszerek
vaj a tepsi kikenéséhez

A karfiolt szedjük rózsáira, tisztítsuk meg, majd annyi vízben, amennyi ellepi, főzzük meg. (Kb. 15 perc.) A rizst is főzzük meg, ez is kb. 10 perc. A darált csirkemellel nincs teendő, hacsak nem épp a fagyasztóból szedtük elő, mert akkor olvasszuk ki a mikróban.

A nagy tejfölt keverjük össze a 4 tojással, szórjunk bele két késhegynyi sót, kis kakukkfüvet, borsikát, őrölt borsot, oreganot. Keverjük szép egyneműre. A megfőtt rizzsel keverjük el a darálthúst jó alaposan, majd facsarjuk rá egy citrom levét, és keverjük el így is. (Kicsit könnyebb lesz keverni ettől a némi folyadéktól.)

Az üveg tepsit vajazzuk ki enyhén, majd a megfőtt karfiolrózsákat tegyük bele alulra. Kicsit fakanállal szét is desztrojálhatjuk őket, csak hogy szépen egy rétegben ellepje a tepsi alját. Erre szórjuk rá a húsos rizst, kicsit tömködjük le, majd öntsük rá a tejfölös öntetet.

Előmelegített vagy légkeveréses sütőben 200 fokon mintegy 35 perc alatt készre sül.

Jó étvágyat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.