RSS

Archive for the ‘Desszert’ Category

Hozzávalók:
1 pohár liszt (1 pohár = 2,5 dl)
1 csapott tk szódabikarbóna,
1 nagy csipet só,
negyed pohár kakaópor (cukrozatlan),
10 dkg vaj vagy margarin,
fél pohár barna cukor,
negyed pohár porcukor,
1 közepes nagyságú tojás,
1 kk vanília aroma, vagy egy csomag vaníliás cukor,
1 csapott tk instant kávé (elhagyható, ill. növelhető a mennyisége – főzött kávéval helyettesíthető),
1 tábla fehér csokoládé (9-10 dkg, én Boci sztracsist használtam),
1 tábla étcsokoládé (9-10 dkg, Boci tejcsoki).

Megjegyzés: én most csináltam életemben először “poharas” sütit, vagyis amihez a mennyiségeket tengerentúli módra pohárral mértem ki. Mindig féltem ezektől, inkább a pontosan, grammban megadott receptekben bíztam (be is fürödtem egy párral, ugye Nigella?). Viszont rájöttem, hogy ez egyszerű, mint a faék (hogy egy amerikai civil is megértse…) Szóval semmi extra, keresni kell hozzá egy 2,5 decis poharat, és mindent aszerint mérni. Ennyi.

Elkészítés:
A kétféle cukrot a puha vajjal és a vanília aromával jó habosra kevertem, majd a tojással is jól kikevertem. Ezután tettem bele a kakaót, a kávét (ha folyékony, akkor kb. negyed pohár) és a kétféle csokoládé darabokat, amiket késsel fél centi szélesen felvágtam és kissé még aprítottam rajta. Ezzel is jól elkevertem.

A szódabikarbónát, a csipet sót és a lisztet is jól összekevertem, majd a vajas masszához tettem és csak annyira kevertem össze, hogy összeálljon. A sütőt előmelegítettem 160 fokra (!). A masszából diónyi golyókat formáztam és sütőpapírral bélelt tepsire tettem, kellő távolságba (1 tesibe összesen 12 db-ot tettem 4×3-as felosztásban), mert el fog terülni a sütés végére. A sütési idő pontosan 12 perc volt nekem, majd kivettem és hagytam kihűlni.

Amikor kihűlt a külső része kellően ropogós lesz, belül pedig puha. Ha valaki szereti ropogósabbra, akkor még lehet pár percig bent hagyni. Nemlehetabbahagyni kategóriába tartozik.

Figyelem: mikor kivettem a kekszeket, akkor még puhák, de ahogy hűlnek, meg fognak szilárdulni szépen. Tipp: akkor kész, mikor elveszíti a tészta a fényességét.

28 nov 2011

Triplacsokis keksz

Szerző: redblek | Téma: Desszert

Ahhoz vagyok szokva, hogy az első két-három palacsinta folyton folyós marad, tehát ki kell dobni. Most viszont már az is jól sikerült. Nem beszélve arról, hogy gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a palacsinták ad 1) zsírosak voltak (nagyanyám zsírral sütött, nem olajjal), ad 2) mindkét oldalukon mintha korommal rajzolták volna bele a komplett Föld-térképet, olyan változatos formavilágban terült el rajtuk az “odaégés”.

United colors of

Na ilyen itt nem volt, finomságos, szép tésztából szép palacsinták lettek. A végén én sovány tejkrémmel (mint a fehér nutella) meg lekvárral toltuk be az arcunkba és be kell vallanom: kurva finom volt!

A roppant kézenfekvő recept pedig (alap, kb 8-10 palacsinta, célszerű többszörözni!)
25 dkg liszt
3 tojás
3 dl tej
1 ek porcukor
1 csipet só
1 ek olaj a tésztába is
buborékos víz kívánalom szerint

A felütött tojásokban elkeverni a porcukrot, sót, tejet, lisztet, majd annyit bubis vízzel felönteni, hogy sűrű, tejszínszerű massza legyen. Aztán fél órát pihentetni, majd kezdődhet a sütés. Forró serpenyőbe olajat, aztán a klasszikus palacsinta mozdulatok: merőkanálból egy egységnyit a forró (!) serpenyőbe, gyorsan elegyengetni a még folyós tésztát, hogy mindenhova jusson, hogy szép kerek legyen a palacsinta, majd megvárni, míg megsül, átfordítani, ott is várni egy kicsit, utána tányérra csúsztatni. Majd ezt a műveletsort még egy pár tíz alkalommal megismételni, a tésztamennyiség függvényében.

United colors of

Jó étvágyat! :)

13 ápr 2011

Palacsinta

Szerző: redblek | Téma: Desszert

Vacsoracsatánk második szezonjának összefoglalója 80 percben:

M.H. Vacsoracsata 2 from rdblk on Vimeo.

24 jan 2011

Így főztök ti

Szerző: redblek | Téma: Desszert, Előétel, Főétel, Leves, Recept

Szóval oridzsinál Nigella receptről beszélünk, amit én már vadul megsütöttem az elmúlt 2 hétben mondjuk úgy háromszor. Mert ez a süti valami eszméletlen. Gluténmentes, mert ohne mehl. Liszt helyett viszont rengeteg dió és mandula van benne.

Tökéletes édesség egy délutáni beszélgetéshez, exclusive vendég részére vagy csak barátnők között is.

Összetevők, hozzávalók:

200 g 70%-os étcsokoládé

200 g magas zsírtalrtalmú vaj (nem Rama margarin)

200 g porcukor

100 g darált dió

150 g darált mandula

3 tojás

2 tk vaníliakivonat

2 zacskó vaníliás cukor

tetejére vágott dió-mandula

170C-ra előmelegítem a sütőt!

Fontos, hogy én csak a brownie-t sütöm meg, mert önmagában is nagyon édes és szószt nem csinálok hozzá (az eredeti receptben ír hozzá). Természetesen a sütit is a mi kis magyar arányainknak megfelelően, mert míg Nigella össze tudja hozni a 225 g csokit és vajat, addig nekem marad a 2 tábla=200g, hozzá 200 g zsíros vaj.Magyar konyhán nincs pazarlás!

Ezt a két összetevőt (csoki+vaj) egyből felolvasztom lassú tűzön. Mikor teljesen megolvadt, leveszem a lángról és hozzáadok 200g porcukrot, 2 tasak vaníliás cukrot és vanília kivonatot, 2 teáskanálnyit. Hűlni hagyom. Ezalatt darálok 100 g diót és 150 g mandulát. Felverek egészben (sárgája,fehérje nem külön) 3 tojást és hozzáadom a darált dió-mandula kombinációt. Ehhez a tojásos masszához hozzáadagolom a folyékony még meleg csokoládét és alaposan egyneművé keverem (én robotgéppel mert mindig sietek). Ezután sütőforma vagy tepsi kivajazása következik, majd a meleg sütőbe tolom pontosan 30 percre.

A tetejére sütés előtt lehet mandula lapocskákat, vagy tört diót szórni, mert finoman rápirulnak. Tálaláskor tökéletesen megy mellé a friss málna, vagy eper, de bármilyen idénygyümölccsel és tejszínhabbal is ízorgiában lehet részünk. Gondoskodik rólunk a tömény csoki. :)

+ Érdemes sütés után kicsit hűlni hagyni, majd a hűtőben néhány órát dermeszteni, és csak ezután felvágni, mert akkor egyáltalán nem lesz morzsalékos.

7 júl 2010

Bitangul barna brownie

Szerző: totofors | Téma: Desszert, Recept

Amikor olyan meleg van mint például most, akkor speciel semmi kedve az embernek sütni, főleg segíteni abban, hogy aztán a 40 fok helyett 400 fokra emelkedjen a hőmérséklet.

Kedvesem által készített első kis főzőcskés videónkat is szeretnénk nektek egyúttal megmutatni, hogy könnyebben vizualizáljátok a finomságot. (Van benne minden… fülledt erotika, folyékony csoki, meg a seggem csillaga… :D D)

Sokat nem írok róla, mert gyakorlatilag a receptúra egy az egyben feltűnik a filmben, a végén kimerevítve a receptről szóló képkockákat, nagyon egyszerű a történet.

Mindenki ismeri, csak nem biztos, hogy ezekkel az arányokkal vagy mindezzel az összetevővel.

Nálunk így készül:

Edénybe:

0,5 kg kristálycukor

30 g cukrozatlan kakaó

1,5 evőkanál liszt

1,5 dl tej

250 g margarin

1 evőkanál vanília aroma

ezeket az összetevőket összefőzzük egynemű sziruppá.

600 g keksz, nem darálva, apróra törve

20 dkg dió (darált)

1 citrom reszelt héja

kis rum

100 g kókuszreszelék

+ lehet bele aszalt vagy kandírozott gyümölcsöt is szórni, mindent ami illik az ízvilághoz

A sziruppal összedolgozzuk a száraz összetevőket és a masszát /például/ őzgerincformába tesszük. Ezután a hűtőben 3-4 órát dermedni hagyjuk, végül felszeletelve tálaljuk.

Mélyhűtőben eláll, elővéve isteni hűs, rögtön vágható édesség!!

13 jún 2010

Sütiszalámi

Szerző: redblek | Téma: Desszert

A hosszú hétvégénket újfent a sütés-főzés hízókúra oltárán avattuk fel. Bár Pünkösdhöz ennek a finomságnak sincs semmi köze, mint az isteni ragulevesünknek :) , azért ezt is nagy szívvel készítettük a látogató rokonságnak.

Aki a kávés ízzel barátságban van, annak minden bizonnyal ez a mennyei édesség az egyik kedvence lehet, főleg ha házilag készül a tiramisu.

Kb. ugyanaz a recept, mint amit a Szarvasi Mascarpone dobozának tetején fellelhetünk, némi finomítással és turbóadalékkal.

A recept összetétele:

3 tojás
cukor ízlés szerint
lefőzött feketekávé (3-4 dl)
tej
2 csomag vaníliás cukor
2 csomag babapiskóta (200g/csomag)
3 evőkanál rum vagy amaretto likőr
cukrozott kakaópor (nálunk a nyusziskakaó menő)
250 g mascarpone (szarvasi)

+ 1 tábla fehércsoki, 1 rúd vanília

Egy bézik ikeás szögletes edény kitöltésére alkalmas ez a mennyiség.

A tojásokat különválasztjuk. A 3 sárgáját habosra verjük a cukorral és vaníliáscukorral, majd hozzáadjuk a vanília kikapart közepét. Ezután a krémsajtot alaposan összekeverjük a tojással. A fehérjét üstben habosra felverjük 1 kanál cukorral és nagy keverő mozdulatokkal a mascarponés krémhez adjuk. A kávét felöntjük tejjel és kb. 5 evőkanál cukorral valamint hozzáadjuk a 3 evőkanál rumot, esetleg még amarettóval is ízesíthetjük. Néhány másodpercre megmártjuk a babapiskótákat a tejeskávéban és az üvegedény alját szép sorjában kirakjuk vele. A krém felét rákenjük, tetejét megszórjuk kakóporral és reszelt fehércsokival. A második réteg ugyanígy!

Ezután már csak hűtőbe kell rakni az edényt és várni néhány órát mire az ízek teljesen összeérnek. (Másnap a legfinomabb!)

25 máj 2010

Fehércsokis tiramisu orgazmus..

Szerző: totofors | Téma: Desszert, Recept

Kedvenc budapesti kávézónk (Cafe&) ihlete nyomán Pünkösd alkalmából megsütöttünk valami szenzációt, melynek hivatalos Amish neve: Whoopie pie. Az amerikai muffin, brownie és cookie után itt van az új-régi sütiélmény, mely akármikor könnyedén, egyszerűen és olcsón kihozható. Az ízélmény variálható, kinek-kinek szája-íze szerint lehet alakítani a fergetegesen krémes részt.

DSC_1910

Akkor lássuk a receptet:

TÉSZTAKORONGOK

125 g olvasztott vaj

210 g porcukor

1 tojás

kb. másfél pohár (175 grammosból) natúr joghurt

280 g finomliszt

45 g holland (vagy bármilyen cukrozatlan) kakaópor

1 kávéskanál szódabikarbóna

1 kávéskanál vanília extraktum

KRÉM

250 g mascarpone krémsajt

1 csomag tejszínhabpor

1,5 dl tej

1 csomag marcipános dekor cukormáz

2 evőkanál víz

5 dkg margarin

mandula aroma ízlés szerint

Előkészület: Szükségünk van egy tepsire, kibéleljük sütőpapírral, majd előmelegítjük 180 °C-ra a sütőt.

2 tálat előkapunk és az egyikbe elkészítjük a nedves masszát, a másikba a száraz összetevőket keverjük össze. Szükség lehet robotgépre is!

Az egész tojást a joghurttal, vaníliával, porcukorral jól elkeverjük. A lisztet a kakaóval és a szódabikarbónával összekavarjuk, majd lassanként a tojásos-cukros masszához szitáljuk, miközben a robotgéppel egynemű, csomómentes tésztát készítünk. A jó minőségű kakaótól szinte fekete lesz a lágy, muffin tésztára emlékeztető elegy. Körülbelül a tészta elkészítése 10 perc, tehát nem nagy ügy. Az egészet beletöltjük habzsákba, vagy egy masszívabb zacskóba, kivágjuk a sarkát és a sütőpapírunkra csigavonalazva tányérkákat nyomunk, 8-10 cm átmérőjű sütilapokat. Betoljuk a sütőbe és 12 perc alatt készre sütjük. Kis ruganyos, szivacsszerű isteni finom tésztakorongokat kapunk, hagyjuk kihűlni, majd jöhet a szendvics közepe az isteni krém, mellyel kettőt össztepasztunk.

Krém:

A mascarponét a (nem olvasztott!) vajjal, 2 evőkanál vízzel és a marcipános dekor (édesített) porral,valamint mandula aromával (esetleg amaretto likörrel) jól összedolgozzuk. Elkészítjük a habport  1,5 dl tejjel és belekanalazva a krémsajtos tálba nagy keverő mozdulatokkal felhabosítva lágy  krémet kapunk. Rákanalazzuk a kihűlt csokis lapokra a mandulás krémet és összeragasztjuk a hamburgerecskéket. Hűtőben 1 óra alatt finomra dermed.

Egy egész adag nálunk 4 édesszájú felnőtt esetén kb. 10 percig tart!:)

Sok sikert hozzá!

24 máj 2010

Whoopie pie, magyarul JUPP-Pite!

Szerző: totofors | Téma: Desszert, Recept

Min. 100.000.000 kcal/szelet.:)

Aki fogyózik és arra vetemedik, hogy mégis megcsinálja, ne szóljon a dietetikusának, se gyógyszerészének, se orvosának, de még a gyóntatójának se. Mert ez bűn! Egy isteni finom bűnös csokis, igazi piknikkosárba való finomság.

(Mi minden egyes kirándulás alkalmával sütünk egy szép fonottas kalácsot a barátok nagy örömére.)

Azért lesz ez olyan nagyon édes és csokis mert mindhárom fonatot vastagon kakaóval fogjuk megtölteni. Méghozzá a nyuszissal. Ha az egyik rudat mégis fahéjas porcukorra töltenénk, akkor igazán pikáns íze lenne kalácsunknak. Azt a formát délvidéken kakaós-cimetes kalácsnak hívják!

A recept alapjai egyébként a párom kedves nagyanyjának híres édeskönyvéből származnak, a kiadás olyan időkből való, mikor még egyikünk sem nagyon volt gondolatban sem.  Viszont annál többet ér. A szerző Mária Hajková.

Hozzávalók:

Tésztához:

1 kg finomliszt

10 g só

150 g porcukor

180 g Rama

2 tojássárgája

reszelt citromhéj

40 g friss élesztő

szükség szerint tej, vaníliaaroma

+ cukrozott kakaó

+ 2 tojássárga

+olvasztott vaj

Egy magasabb pohárban kb. 1 dl langyi tejbe belemorzsoljuk az élesztőt és egy kiskanál cukrot, lisztet. Lefedjük és kb. 15-20 percre félrerakjuk míg megindul.

Ezalatt veszünk egy nagyobb öblös tálat amibe a lisztet beleöntjük. Tetejére a két tojássárgát ütjük, majd a sót, a cukrot, olvasztott vajat, reszelt citromot elegyengetjük a liszttel. Ezután az élesztős tejet beleborítjuk az edényünkbe és szép hólyagos tésztát dagasztunk megfelelő mennyiségű langyos tejjel. Nem szabad, hogy túl lágy legyen a tészta, de a nagyon kemény se jó. Akkor jó, ha kisgyerekfej méretű tésztát kapunk, mely már nem ragad, szépen tartja az alakját és lehet pofozgatni.

Meglisztezzük a gyúrós tálunkat és visszatesszük a tésztagömböt. Konyharuhával lefedjük és jó másfél órát kelni hagyjuk. Ha szépen megkelt, akkor a gyúrófelületet meglisztezzük és ráborítjuk a tésztánkat. Éles késsel 3 egyenlő részre osztjuk és egyesével kinyújtjuk őket sodrófával. Kb. 3 mm vastag legyen a tészta. Ekkor megszórjuk indokolatlan mennyiségű kakaóval és olvasztott vajat csurgatunk a kakaóra csak úgy hanyagul csigavonalban. Ezután óvatosan feltekerjük, a tésztarúdra rácsipkedjük a szélét, így biztosan nem fog a meleg sütőben szétnyílni. Mindhárom rúddal ugyanígy járunk el, végül a rudak végét összenyomkodva elkezdjük fonni a kalácsot. Szép, zömök tésztafonat lesz, melyet mikor kész, átemelünk szépen a sütőpapírral bélelt tepsibe.

TIPP! Ha cukrozott tojássárgájával megkenjük az egészet, akkor csodálatosan barna és fényes lesz a kész kalács. A kenést követően akár dióval is megszórhatjuk.

Fontos! Sosem melegítjük elő a sütőt kelt tészta sütését megelőzően. Előbb betoljuk a kalácsot a sütőbe, majd utána tekerjük fel a hőmérsékletet magasabb fokozatra (180-200 C) viszont 10 perc múlva ezt már közepes lángra (kb 150C) mérsékeljük . Ezután még úgy 25-30 perc szükséges a végeredményig. (A sütés kezdeti szakasza nagyon fontos, az határozza meg a kalács formáját, mert akkor még kel a sütőben!)

Kakaós és omlósz. Isteni finom reggelinek friss tejjel, vagy akár uzsonnának is.

Sok siker hozzá!:)

11 ápr 2010

Horror-kakaós fonott kalács

Szerző: totofors | Téma: Desszert, Recept

Van kenyérsütőgépünk, ami kalácsot is tud! Na ez a szerencsém, és a gyors hétköznapok csúcstechnológiája!

Annyira szeretjük a kalácsot reggel kakaóval, kapucsínóval, vagy épp tejeskávéval, hogy nagyon. De a kelesztés, gyúrás bár tök jó (én szeretem gyurmázni) mégis sok időbe telik. Szerencsémre van egy tök jó recept, ami bevált és amit köszönünk az alábbi regisztrált hölgynek:

Foszlós, puha, kakaós-csíkos kalács, mazsolával. Gépi sütés, Margit2 receptje.

270 ml langyos tej
40 dkg BL55 finomliszt
10 dkg BFF55 rétesliszt
2 tojás sárgája
5 dkg olvasztott vaj, vagy margarin
60 gramm cukor
1 csomag vaníliás cukor
3,5 gramm só
1,2 dkg friss élesztő
1 citrom reszelt héja
rumba vagy brandybe áztatott 1 csomag mazsola

Sütni: édes programon, közepes szín. (kb 3:20.)

Géptől függően tapasztaljuk ki, hogy mikor van már csak 2 perc hátra az utolsó dagasztásból, na ekkor lehet beletenni még 1-2 kanál kakaóport, amennyiben csíkos kalácsot szeretnénk.

Mi mindent egyben bele az üstbe és GO!

Köszönjük Margit2-nek!

14 dec 2009

Mazsolás kalács

Szerző: redblek | Téma: Desszert, Recept

Édesszájúak vagyunk, de várni nem szeretünk, a bolt meg messze van, mi legyen!?!?

Csináljunk egy gyors piskótát és csavarjuk fel, mint a szőnyeget valami geil lekvárral!

Viszont az egyszerű piskótatekercs-lap készítése egyszerű és nagyszerű! Sütésekor nagyon fontos, hogy elég hajlékony tésztát kell kapjunk sütés után ahhoz, hogy fel tudjuk tekerni tördelés nélkül. Sok gyakorlott háziasszony (just me) mumusa pont emiatt, holott a világ legkönnyebb, leggyorssabb és legfinomabb süteményéről van szó. Nem a tojás, nem a liszt a hibás!!! Mindössze annyi a hüpp-hüpp-hüpp varázstrükk, hogy kicsit más arányokat veszünk alapul.

Egy, kb. 30X40 cm-es tepsibe illő tésztához szükséges hozzávalókat ide:

8 darab tojássárgája,
10 dkg porcukor,
8 dkg liszt,
1 sütőpor,
ici-pici só,
CSAK 4 tojásfehérje.

Szétválasztjuk a tojásokat. A 4 tojásfehérjét üstben, illetve nagyobb tálban, kinek milyen eszköz áll rendelkezésére, szép habbá verjük némi sóval. Ezután egyből mehet bele a porcukor, amitől még szebb és keményebb fehér habot kapunk.

Ekkor jönnek egyesével a tojássárgák. 1,2,3…. Mind a nyolcat szépen eldolgozzuk, amitől csodálatos sárga lesz a tésztánk színe. Mi ekkor még egy-két vaníliás cukorral is megbolondítjuk , majd tovább verjük a laza habunkat. A robotgépet ezután már félre is tehetjük.Kuktánk mosogathat, vagy magad uram!

A lisztben a sütőport kiskanállal gyorsan elkeverjük, majd az egészet laza mozdulatokkal szépen lassan a tojáshab tetejére szórjuk. Eközben fakanállal elnagyolt keverő mozdulatokkal összedolgozzuk, így nem zuhan össze, vagy törik a tojáshab és megmarad a tésztánk csudálatos habos-babosnak.

A tepsit kibéleljük sütőpapírral, és hirtelen belekanalazzuk a habtésztát. Elegyengetjük simára és a már előmelegített kb. 200 fokos (forró) sütőbe toljuk a tepsit. 10-15 perc alatt aranysárgára sütjük.

Akkor van kész, mikor szemlátomást megpirult itt-ott a tészta teteje. Kivesszük a sütőből és NEM várjuk meg míg kihűl.

Hanem a következőt tesszük:

Egy nagyobb méretű konyharuhát lazán a csap alatt nem összevizezünk, csak megnedvesítünk. Csináljuk úgy, hogy marokba szorítjuk a ruhát, és egy pillanatra a folyó víz alá tartjuk. Ekkor foltokban itt-ott nedves lesz a kendőnk. Ha túl vizes, akkor a beletekert piskóta rátapad!

Kiterítjük az asztalra a konyharongyot és ráfordítjuk sütőpapírostul a még meleg piskótát. Könnyedén lefejtjük a sütőpapírt és a nedves konyharuhánk közepén máris ott a gyönyörű, ruganyos tésztánk.

Ekkor egyszerű mozdulattal ráhajtjuk az egyik felén az anyagot, és elkezdjük feltekerni, mint a kakaóscsigát. Minél szorosabbra sikerül, annál szebb lesz a végeredmény.

Tehát a piskótát feltekertük a konyharuhával, majd hagyjuk kihűlni.

Amikor már érzésre nem meleg, visszahajtjuk és jó sok lekvárral /esetleg egyéb krémmel/ megkenjük (nálunk az erdei gyümölcs, kajszi, szamóca íz a nyerő) majd már konyharuha nélkül az idomult tésztát ugyanolyan szorosra feltekerjük. Hagyjuk a lekvárt, krémet megszikkadni egy fél órán keresztül, végül éles késsel 2 cm-es csigákra feldaraboljuk.

Tálalás előtt esetleg fahéjas, vagy vaníliás porcukorral megszórhatjuk a tál süteményünket!

Tapasztalat alapján 1 adag piskótatekercs elfogyasztása ebéd után 4 személynek körülbelül 10 percig tart!:)

15 jún 2009

Pihe-puha piskótatekercs

Szerző: totofors | Téma: Desszert, Recept